Termékek Menü
+36 70 408 3613

Hővisszanyerős szellőztetés, lassan nem épülhet ház nélküle

2015 óta folyamatosan szigorodnak az épületek hőveszteségére vonatkozó szabályok, 2021-re pedig már csak szinte nulla energiaigényű házakat építhetünk, melyeknek energiaigényének közel a negyedét megújuló energiaforrásból kell fedeznünk. Ez annyit jelent, hogy az amúgy is tetemes építési költségek 25-30 %-kal magasabbak lehetnek.

Közel nulla energiaigényű épületet kiemelkedően jó szigeteléssel lehet csak elérni, azaz jól be kell csomagolni otthonunkat. Persze a fűtés számlánk igen karcsú lesz, ezért biztosan nem fog főni a fejünk, de ha nem vagyunk elég körültekintőek a tervezéskor, akkor más problémák keserítik meg az életünket.

 

Hogy mik ezek?

A páradús levegő állandó rossz közérzetet okoz, akár fejfájást, fáradtságot, sőt penészedés is kialakulhat a falakon és a bútorokon, ami nem csak esztétikai probléma, hanem komoly egészségügyi kockázata is van.

Az új építésű házak manapság gombamód nőnek ki a semmiből, és mivel szuperül, szinte hermetikusan le is zárjuk őket, a pára nem tud távozni, majd, ha esetleg mégis sikerül kiszárítanunk, ott a mindennapi életünk párája, ami a főzés, mosás és fürdés során keletkezik. Ezt persze kezelhetjük egy mobil, de zajos páramentesítő berendezéssel, amit a lakásban ide oda tologatva, folyamatos felügyelet mellett tudunk használni.

De van ettől profibb megoldás, ami megoldja a levegő magas CO2 koncentrációjának a problémáját is, sőt megtisztítja a levegőt a szálló portól is, mindezt minimális odafigyeléssel.

 

Hogyan szabaduljunk meg ezektől a problémáktól?

Hővisszanyerős szellőztetőrendszer beépítésével mindig friss és tiszta levegőt lélegezhetsz be. Az élettered tisztább és egészségesebb lesz, az alvás pihentetőbb, a takarítások között eltelt idő hosszabb, így több idő jut a családra és még jelentős energiamegtakarítást is elkönyvelhetünk egy ilyen rendszer használatával.

A hővisszanyerős szellőztetőberendezésekben két ventilátor működik, az egyik folyamatosan elszívja az elhasznált, párás és rossz levegőt, a másik ezzel egyidőben friss, szűrt levegőt juttat a lakásba. A két levegőáram az ellenáramú hőcserélőben elhalad egymás mellett, közben a friss levegő felmelegszik, az elhasznált pedig lehűl. A speciális anyagú hőcserélős rendszereben nem csak a hő, hanem a páratartalom is cserélődik, így télen sem szárítják ki az ilyen ún. entalpia hőcserélővel ellátott berendezések az otthonunk levegőjét.

Megkülönböztetünk centralizált és decentralizált szellőztetőket. Decentralizált szellőztetők azok a szellőztetők, amelyek egy-két helységet látnak el friss levegővel. Azokat a szellőztetőberendezéseket amelyeket egy központi egységre csatlakoztatva minden helyiséget kezelnek, centralizált szellőztetőberendezéseknek nevezzük. Ökölszabály szerint a vizes helyiségekből elszívjuk, a lakóterekbe pedig bejuttatjuk a friss levegőt, ezzel biztosítva a megfelelő légcserét. Mindezt a mai modern berendezéseknek köszönhetően hang nélkül, észrevétlenül tehetjük.

Ha mindezt magas hatásfokú hővisszanyerős szellőztetőrendszer használatával tesszük, rengeteg hőenergiát tartunk a házban, ami miatt elegendő kisebb fűtési rendszert beépíteni és üzemeltetni.

 

 

Tartalomhoz tartozó címkék: hír
blog comments powered by Disqus